2025.05.14.

Nagypályás teljesítmény kispályán
A Magyar Sport Napján első alkalommal rendezte meg a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség és a MEFOB szervezőbizottsága kispályás labdarúgó tornát, melyen a Sport-Önként kilenc másik csapattal képviseltette magát.

Alakulatunk csere nélkül játszotta végig a végletekig kiélezett meccseket, és a végső győzelem megszerzésében még az extrém időjárási körülmények sem jelenthettek akadályt. A tornát egyesületünk elnöke és a csapat szakmai vezetője, Biró Dávid, illetve a gólkirály és a torna legértékesebb játékosának megválasztott Szántó Dániel értékelte.

Dávid a szervezőket és a csapatot is dicsérő szavakkal illette az esemény kapcsán. „Hálás vagyok a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségnek (MEFS) és a MEFOB szervezőinek, hogy megálmodták ezt a rendezvényt, és több olyan partnerünkkel is egy jó hangulatú, kötetlen napot tölthettünk el, akikkel eddig csak eseményeken, munka közben volt alkalmunk találkozni. Az önkéntesekből és koordinátorokból álló csapatunk apait-anyait beleadott a mérkőzések során, így nem is lehetett kérdés, hogy a végső győzelemre pályázunk. Bár a legnagyobb erősségünk a csapategységben rejlett, ki kell emelnem Farkas Dórit, aki a csapatban egyedüli lányként képviseltette magát, rajta kívül is egy női játékos volt az egész tornán, illetve Szántó Danit, aki góljaival és játékszervezésével nagyban hozzájárult a sikerhez. Büszkén őrizzük a vándorkupát, jövőre pedig új lendülettel vágunk neki a tornának.”

Csapatunk a csoportkörben három győzelemmel és egy vereséggel zárt, egyedül a Magyar Olimpiai Bizottság csapatának sikerült felülmúlnia együttesünket. Gólokban sem volt hiány, a csoportmeccseket 13 góllal zártuk, az elődöntőben kiélezett csatában szereztünk még 1-1 találatot. Szántó Dani szállította a hálószaggató lövéseket, így a nap végén a győzelmi serleg mellett még egy MVP-cím boldog tulajdonosa is lett. „Ez a különdíj már csak a hab a tortán számomra, a legnagyobb élmény az volt, hogy az önkénteskedés mellett új szerepkörben is képviselhettem a Sport-Önkéntet. Kiélezett mérkőzéseken vagyunk túl, egyik csapat sem vette félvállról a küzdelmeket, így talán még édesebb ez a siker.”

Természetesen a győzelem, a gólok mellett, a jó csapatmunkáról is szólt, melyet Dani is kiemelt. „Az első pillanattól látszott, hogy a csapategységgel nem lesz problémánk, annak ellenére, hogy ez egy teljesen új felállás volt. Mindenki a legjobb tudását tette bele a mérkőzésekbe, az egyéni különdíjam is nagyban köszönhető annak, hogy a csapattársak is jól játszottak. Ebből is látszik, hogy az eseményeken szerzett élmények milyen jó csapatot kovácsolnak belőlünk.  A vándorkupa megszerzése után pedig már csak annyit mondhatok: hajrá, Sport-Önként, a jövő évi tornán is!”

Csapatunk immár tehát kupagyőztesként vág neki az újabb kalandoknak. Ha jövőre te is szeretnél részt venni akár sportolóként, akár szurkolóként a címvédésben, csatlakozz hozzánk aktuális eseményeinken és ismerkedj meg velünk közelebbről!

Az I. Magyar Sport Napja Kispályás Labdarúgó Torna résztvevő csapatai:

Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája
Magyar Diáksport Szövetség
Magyar Evezős Szövetség
Magyar Kézilabda Szövetség
Magyar Kajak-Kenu Szövetség
MPB-FODISZ
Magyar Olimpiai Bizottság
Magyar Vizilabda Szövetség
Sport-Önként Egyesület
Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet

Kiemelt fotó: Szekeres Péter

Nézd meg a legfrisebb sztorikat: