Az immáron 31-szeres bajnok Ferencváros az OTP Bank Liga 33. fordulójában a Mezőkövesd együttesét fogadja a Groupama Arénában.
A Fradi játékosai már tét nélkül léphetnek pályára, de biztosra vehető, hogy győzelemmel szeretnének búcsúzni szurkolóiktól a szezonra. Ugyanakkor a vendég csapat számára egy esetleges bravúr a tabella 3. helyezését jelentheti, így nagy küzdelemre számíthatunk az Üllői úton! A mérkőzés után pedig kezdetét veszi a fieszta, érem-átadással, tüzijátékkal és fergeteges hangulattal.
Önkéntesként betekintést nyerhetsz egy labdarúgó mérkőzés háttérmunkálataiba, munkáddal segítheted a sikeres lebonyolítást!
Természetesen csak az összes egészségügyi előírás betartásával lehet részt venni az eseményen.
Önkéntes munka várható ideje: 2020. június 27, szombat 16:30-22:00 óra között
A szervezők az önkénteseknek étkezést és vizet biztosítanak, valamint a munka végeztével a mérkőzést is meg lehet tekinteni.
Közösségi szolgálatot igazolunk.
A jelentkezéseket a határidő lejárta után bíráljuk el.
Kérjük, hogy jelentkezéskor jól gondold át, hogy valóban tudod-e vállalni az eseményen való részvételt, mert az utolsó pillanatokban történő visszamondások megnehezítik a szervezőbizottság, illetve önkéntestársaid munkáját!
Kiemelten fontos, hogy csak akkor gyere, ha egészséges vagy, kisebb megfázással is maradj otthon!
Az előírásokat mindenkinek a saját és mások érdekében is be kell tartani.
Az eseményen mindenki a saját felelősségére vehet részt.