Szerencsémre olyan családba születtem, ahol alapvető érték volt a sport szeretete. Ennek köszönhetően a gyermekkorom igen nagy része telt azzal, hogy suli után még ellátogattam 1-2 edzésre, hétvégén pedig a versenyeké volt a főszerep. Bár rengeteg sportágat (úszástól a csapatsportokon át a hip-hop-ig) űztem hosszabb rövidebb ideig, hozzám legközelebb mindig a csapatsportok álltak. Sajnos egy sérülés és betegség miatt végül nem az élsport felé vettem az irányt, azonban sosem engedtem el teljesen a gondolatot, hogy valahogy mégis az életem része legyen a sport.
Az egyetemi éveim alatt találtam rá a Sport-Önkéntre, ahol az önkénteskedéseim alatt nagyon élveztem a már régről ismert versenyek pezsgő hangulatát, izgalmát.
Az egyetem elvégzése után dietetikusként sok hobbi- és élsportolónak segítettem céljaik elérésében, így egy másik aspektusból is sikerült becsatlakoznom a sportéletbe.
Az egyik kedvencem a sportban és az önkéntességben, hogy a lehető legkülönfélébb embereket hozza össze és teszi baráttá.