Hosszú évek óta meghatározó része az életemnek a sport, igazi szerelem. Már gyerekként is lenyűgözött a sportrendezvények nyüzsgő világa. Rajongva figyeltem egy-egy esemény minden mozzanatát, de valahogy már akkor is más szemmel néztem ezeket a rendezvényeket, a mögöttes tartalom mindig nagyobb érdeklődéssel töltött el. Sport-és Rekreációszervezőként diplomáztam a Debreceni Egyetemen. Jelenleg az ELTE Sportmenedzser mesterszakos hallgatója vagyok. Az önkéntesség világával és a Sport-Önként Egyesülettel 2019-ben ismerkedtem meg, egyetemi tanulmányaimnak köszönhetően. Nagyon meghatározó volt ez számomra, hiszen olyan impulzusokat kaptam, amelyek megerősítettek abban, hogy ez az én utam. Azóta számos eseményt tudhatok magam mögött az egészen kicsitől egy-egy Európa-bajnokságig. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy a Sport-Önként család tagja lehetek. Legfőbb motivációm, hogy olyan pozitív élménylöketet adjak az önkénteseknek, amit én is kaptam. Egy-egy esemény legyen meghatározó az életükben, motiváló, energizáló, érezzék ők is azt a jóleső borzongást, ami az embert elönti egy-egy nagy esemény kapunyitásakor, amikor a legkiélezettebb helyzetben a legkiemelkedőbb teljesítményt kell produkálni, úgy, hogy közben hatalmas, őszinte mosollyal az arcunkon igyekszünk a legemlékezetesebb élményt nyújtani a szurkolóknak és a sportolóknak.