A sporttal kapcsolatos első meghatározó élményem az atlantai olimpia TV közvetítése volt. Izgatottan néztem nagyszüleimmel a látványos nyitóünnepséget, majd nagypapámmal követtük nyomon a különböző versenyeket, elsősorban az úszást. Az ő sport iránti rajongása nagy hatással volt rám. A 2000-es olimpiától kezdtem igazán követni a nemzetközi úszóversenyeket, a vízilabdát, később a teniszt is. Közben folyamatosan arról ábrándoztam, hogy mennyire felejthetetlen lenne élőben látni ezeket a nagy világversenyeket, találkozni a sportolókkal, és belátni a kulisszák mögé.
A Sport-Önkénttel 2019 őszén ismerkedtem meg, és tudtam, hogy szeretnék önkénteskedni a 2020-as vízilabda Európa bajnokságon. Hálás vagyok, hogy akkor bekerültem az önkéntes csapatba, mert amellett, hogy életre szóló élményekkel gazdagodtam, követendő példát és látásmódot kaptam. Fontos számomra, hogy a munkám mellett a szabadidőmet is hasznosan és aktívan töltsem. Bízom benne, hogy junior koordinátorként sikerül még több értékes tapasztalatot szereznem, és hozzájárulhatok az önkéntesek vidám életéhez.